A múlt hibái 4.rész

A múlt hibái 4.rész
Műfaja: Szerelmes, szomorú, családi
Főszereplők: Baekhyun( EXO) , Wendy( Red Velvet)


~23 évvel korábban~
Baekhyun: Reggel az eső ébresztett fel. Azt lehetett hallani, hogy az ablak párkányon kopogtatnak a nagy eső cseppek, meg az iskolás gyerekek sietnek az iskolába, vagy esetleg a felnőttek sietnek a munkába. Mikor felébredtem, felültem és nézegettem mindenfelé Wendy szobájában. Nem nagyon barátkoztam, így alig voltak barátaim, de még soha nem jártam más szobájában. Tetszett a látvány. Nagyon különbözött az én szobám és Wendy szobája, gondolom azért mert én fiú vagyok ő pedig lány. Mikor hallottam hogy valaki nyomja le az ajtó kilincsét, visszafeküdtem és úgy tettem mintha aludnék még. Wendy anyukája nyitott be. Betakarta Wendy-t, engem is betakart volna de én jól be voltam takarózva. Mikor kiment, megint felültem és sóhajtoztam. Jelenleg jól érzem magam, mivel valakik törődnek velem, de hiányoznak a szüleim és az otthonom. Haza akarok menni! Oda, ahol ott vannak a szüleim és nem az a nő. Oda, ahol reggel anya puszijára kelek és alszok el, ahol apa vicceit hallgathatom, még ha nem is értem az összeset. Oda, ahol ha sírok rögtön odarohannak hozzám és vigasztalnak ölelve. Sírni akartam, de azt már tudom, hogy az semmit sem old meg. Wendy felébredt és rám nézett a csillogó álmos szemeivel majd felült.
-Jó reggelt, Baekhyun!
-Jó reggelt!
-Jól aludtál?
-Igen. És te?
-Én is. Mikor keltél?
-Nem rég.. Anyukád már bent volt.
-Gondoltam. Minden reggel bejön és betakar..
Csak bólintottam mosolyogva. Nem bírtam tovább, sírva fakadtam. Wendy megölelt és nyugtatott.
-Minden rendben lesz.. Haza fognak menni a szüleid.
Hallgattam nyugtató szavait. Bárcsak, felnőtt lennék és eltudnék menni világgá. Nem akarok abban a világban élni, ahol a szüleim nincsenek itt. Majd Wendy anyukája bejött és így szólt:
-Jó reggelt! Baekhyun! Ne sírj! Érzem, hogy a szüleid jól vannak és hamarosan hazafognak menni..-Simogatta a hátam.
Kicsit megnyugodtam. Majd felöltöztünk, ettünk és még kicsit játszottunk. Majd Wendy anyukája elvitt engem haza kocsival.
-Vigyázz magadra! És még egyszer meg ne lássam, hogy egyedül kint vagy az utcán.
-Rendben! Köszönöm!-Meghajoltam, mivel apukám megtanította hogy ezt kell csinálni ha udvarias akarok lenni.
Majd bementem a házba, és Wendy anyukája elhajtott. Kicsit félénken és lassan mentem a házban, ellenőriztem hogy ki van itt. Mikor reccsent a padló nagyon megijedtem. A néni horkolását hallottam a szüleim szobájából. Bementem a szobámba és leültem a sarokba és sírtam. A lábaimra hajtottam a fejem és úgy sírtam. Több órán át ezt csináltam. Majd mikor már elfogytak a könnyeim bekapcsoltam a tv-t. A a néni berontott a szobámba és idegesnek látszott. Fa kanál volt a kezébe.
-Hol voltál?-Kérdezte ordítva.
Félve összekuporogtam és becsuktam a szemeimet. Elkezdett a fa kanállal ütni erősen. Nem tudtam mit tenni, hagytam magam és sírtam de halkan. A fa kanál is már eltört rajtam, de tovább ütött. Később kifáradt és még utoljára megütött a kezével és kiment. Véres volt a fejem, kezem, lábam és tiszta lila voltam mindenhol. Kinyitottam a szemem, de alig láttam valamit a könnyektől. Kisebb fa kanál darabok voltak a földön. Lefeküdtem a földre és összekuporogva aludtam el. Nap mint nap ez játszódott le, de már nem mentem el, nem csináltam semmit de megvert mindennap.
~Napjainkban~
Baekhyun: Épp iskola után sétáltam a parkban. Mindig hosszú ujjú volt rajtam, mivel még most is látszódik néhány sebem. Mikor felnéztem a földről, megpillantottam a lányt a padon, aki olyan ismerős nekem. Odamentem hozzá.
-Szia! Leülhetek ide?
-Szia! Persze.
Leültem mellé.
-Hogy vagy?-Próbáltam témát felhozni.
-Jól és te?
-Mondhatni jól. Mit csinálsz itt kint?
-Csak friss levegőre vágytam. Ez a kedvenc helyem.
-Egyedül? Egy ilyen szép lánynak nem kéne egyedül ülnie a padon.
-Köszönöm! Jelenleg egyedül szeretnék ülni. De viszont te itt maradhatsz.
-Miért? Így nem vagy egyedül.
-Tudom de.. Jól esik! Fura, tudom.. Egyedül szeretnék lenni de mégis jól esik ha valakivel beszélgetek.
-Tényleg fura! És az is fura, hogy.. Nekem is ez az egyik kedvenc helyem..
-Miért? Mesélj!
-2 éves korom óta eléggé rossz életem van. Egyedül sétáltam kint az utcán és ide jöttem, ebbe a parkba. Leestem a mászókáról és egy Wendy nevű lány segített nekem, meg az anyukája. Náluk aludhattam egy éjszakát. Ők jelentették nekem a világot, a szüleim után.
Wendy: Bekönnyeztem. Én is ezért szeretem ezt a helyet. Remélem, nem sejti hogy én vagyok az a Wendy.
-Mi a neved?-Kérdeztem.
-W.. Soohyun!-Furán viselkedett.
-W Soohyun?
-W a becenevem.. Nem tudom miért.. Neked?
-Baekhyun.
Wendy: Nem volt semmiféle becenevem, de én hülye majdnem kimondtam az igazi nevem. Majd mielőtt besötétedett volna, hazamentünk.




~Folytatás~

A múlt hibái 3.rész

A múlt hibái 3.rész

Műfaj: Szerelmes, szomorú, családi

Főszereplők: Baekhyun( EXO) , Wendy( Red Velvet)

~23 évvel korábban~

Baekhyun: 2 éves voltam. Arany életem volt mostanáig. Este volt, és én meg feküdtem a baba ágyon és felsírtam mert korgott a hasam. Egyre hangosabban bőgtem, senki se jött oda hozzám. Mikor már majdnem megfulladtam a könnyeimbe, abbahagytam a sírást és néztem a plafont. A plafonon szép matricák voltak, ha rájuk nézzek megnyugszom. Majd lassan elaludtam. Másnap reggel egész nap egyedül voltam itthon. Nem tudtam hogy hol vannak a szüleim, csak annyit tudtam hogy éhes, szomjas vagyok és mosdóznom is kéne. A legfontosabb az volt, hogy hiányoztak a szüleim. Már többször bepisiltem és bekaksiztam az ágyamba, és folyton csak sírtam. Olyan hangosan korgott a hasam, hogy szerintem már Amerikába is elhallatszott. Eltelt még 1 nap ugyanígy. Amikor hallottam hogy nyitódik a bejárati ajtó, felcsillant a szemem. Boldog voltam, hogy végre hazajöttek a szüleim. De mikor megláttam hogy valójában ki is jött be az ajtón, megállt a szívem egy pillanatra és megint sírtam. Egy ismeretlen néni jött be, aki nem tetszett nekem első látásra. Odajött hozzám lassan és gonoszan nézett rám. Mikor megcsapta az orrát a bűz, ami miattam volt, elfordult és befogta az orrát. Majd nagyon büdös női parfümöt fújt rám és az ágyamra. Majd undorodva megfogott és megfürdetett, az ágyat meg kirakta az utcára. Tudom, hogy büdös volt az ágy, de azt ki lehetett mosni, nem kell még attól kidobni. Megetetett és megitatott. Majd ezt mondta:

-Őszintén sajnálom magamat, hogy veled kell legyek, ahelyett hogy masszázs- ra mennék. Utálom a gyerekeket! Biztosíthatlak, nem leszel örökké velem hála jó istennek. Egyedül leszel, az utcán. -Majd gonoszan felnevetett.

Nem nagyon figyeltem arra amit mond, és nem is értettem belőle mindent, de inkább a gonosz nevetésétől ijedtem meg. Felsírtam. Ő befogta a fülét és megütött majd a nappaliba tvzett. Csak halkan sírtam tovább. A szüleimet akartam! Mi történt velük? Miért kell ezzel a nővel lennem? Mit csináljak most? Mikor megy már el? Ezek a kérdések ismétlődtek a fejemben. Igaz, már nem vagyok éhes se szomjas és már mosdóba is voltam, de sokkal jobb volt mielőtt ez a nő idejött. Órákon át a székemen ültem, könyökölve az asztalon és bámultam kifelé az ablakon. Lehet, hogy ezért szoktam mindig ezt csinálni a suliban. Majd este az a nő végre felállt a kanapénkról és vacsorát csinált, de csak magának. Majd leakartam szállni a székemről, de mivel még csak 2 éves vagyok ezért nem nagyon bírtam, így leestem a székről. Sírni akartam, de már az se ment ez a nő miatt. Majd felálltam és a szobámba mentem. Mikor beléptem a szobámba, eszembe jutott hogy már ágyam sincsen. A nő odajött, felemelt engem és a kanapéra fektetett.
-Itt fogsz aludni.. Enyém a szüleid ágya!-Megint gonoszan nevetett, majd bement a szüleim szobájába.
Még a földön is jobban lehetett aludni, nem akartam azon a kanapén aludni ahol órákig ült az a nő. Legurultam direkt a kanapéról és inkább a földön aludtam el.
~Reggel lett~
Baekhyun: Reggel korán ébredtem fel. Felvettem a cipőimet, a kabátomat és elmentem itthonról egyedül. Sokan néztek engem, hogy mit keress egy 2 éves kisfiú egyedül az utcán. Én se akartam egyedül kint lenni de jobb volt mint azzal a nővel egy házban. A házunkhoz közel volt egy park, ahova majdnem mindennap levitt az anyukám. Odataláltam egyedül és játszottam. Leestem a mászókáról ami jó magas volt és sírni kezdtem. Egy kicsit nagyobb kislány odajött hozzám és felsegített.
-Ne sírj! Gyere.. Ott az anyukám, ő segít!-Mutatott az anyukája irányába, majd odamentünk.
-Anya! Ez a kisfiú megsérült! Leesett a mászókáról.-Mondta az anyukájának.
-Oh! Hol vannak a szüleid?-Kérdezte tőlem az anyja.
Én nem válaszoltam csak sírtam és fogtam a térdeimet amit az előbb ütöttem meg. Az anyukája maga mellé ültetett a padon és megmosta a sebeimet egy üveg vízzel majd leragasztotta sebtapasszal.
-Köszönöm!-Mosolyogtam közbe!
-Nincs mit! Vigyázz magadra! De.. hol vannak a szüleid?
-Én se tudom..-A hangulatom szomorúra változott.
-Mi az hogy nem tudod? Egyedül jöttél ide?-Csatlakozott be a beszélgetésbe már a kislány is.
-Igen. Napok óta nem jöttek haza.-Sírni kezdtem!
A kislány megölelt és nyugtatott. Boldogan játszottunk. Most először voltam igazán boldog a rémes pár nap után.
-Mi a neved?-Kérdezte a kislány tőlem.
-Baekhyun. Neked?
-Wendy!
Egész délután játszottunk. Már kezdett sötétedni.
-Ideje hazamenni, Wendy.. Neked is Baekhyun. Hazakísérjünk?
-Nem akarok hazamenni! Egy gonosz néni van a házunkban.. A szüleim meg sehol..
-Anya! Hagyj jöjjön haza velünk!
-Ezt nem lehet, kicsim.. Lehet a szüleid csak dolgoznak és hamarosan haza mennek. Nem lenne jó ha úgy mennének haza, hogy te nem vagy ott.
-Kérem! Holnap hazamegyek..-Könyörögtem az anyukájának.
-Legyen!
Átmentem hozzájuk. Ott is aludtam. Wendyvel aludtam egy szobába.
~Napjainkban~
Baekhyun: Este felriadtam. Eszembe jutott, hogy honnan ismerem azt a lányt! Boldog voltam! Utána pedig eszembe jutott az, hogy hogy fogom megtalálni azt a lányt? Nagy nehezen visszaaludtam.



~Folytatás~

A múlt hibái: 2.rész

A múlt hibái 2.rész
Műfaj: Szerelmes, szomorú, családi
Főszereplők: Baekhyun( EXO) , Wendy( Red Velvet)



Baekhyun: Arra ébredtem fel, hogy körülöttem minden zajos és fehér köpenyes emberek állnak mellettem. Nem tudtam hol vagyok és miért, de minél előbb elszerettem volna innen menni. Mikor felébredtem, próbáltam képbe lenni, hogy pontosan mi is történt. Az egyik fehér köpenyes ember észrevette hogy fent vagyok, rám nézett és hozzám szólt:
-Ébren van? Jól van? Hányat mutatok?
Az ujjával mutatott egy számot, elsőre kettőt láttam mindenből, de pár másodperc múlva elkezdtem tisztán látni. 
-Hármat.-Válaszoltam.
Majd az orvos bólintott, mert tényleg hármat mutatott a kezével, majd megvizsgált. Rájöttem hogy ezek orvosok és kórházba vagyok.
-Doktor úr! Miért vagyok kórházban?-Szólitottam meg az orvost, miközben mérte a vérnyomásomat. 
-Összeestél az utcán.
-Miért?
-Azért mert több órán át megállás nélkül futottál, és nem is ettél meg ittál egész nap. Ezt máskor ne csináld!
-Sajnálom. Mikor mehetek haza?
-Ha nincs már gond, akkor ma már haza is mehetsz..
-És ha lesz gond?
-Értelemszerűen akkor még bent kell maradnod.
-Mosdóba kimehetek?
-Persze! Arra van.- mutatott a mosdó irányába.
Felálltam és kimentem a mosdóba. Mikor végeztem a mosdózással, a csapra támaszkodtam és a tükörbe néztem. Eszembe jutott megint az a lány. Lehet, hogy csak összekevertem valakivel, én meg itt aggódok és gondolkozok. Megmostam az arcomat, ittam a tenyeremből vizet és visszamentem. A kórtermembe feküdtem és pihentem. 
~Délután fél 4- kor~
Baekhyun: Hazamentem a kórházból. Lefürödtem, ettem és néztem a tv-t, majd lefeküdtem aludni. Reggel az ébresztőórám keltett fel, nem is tudtam hogy már hétfő van. Álmosan felkeltem és készülődni kezdtem. Mikor már teljesen kész voltam elindultam a táskámmal. Most egy kicsit hamarabb értem be, tehát még nem csöngettek. Gyorsan megcsináltam a házimat. Az egyik fiúosztálytársam odajött és lelökte a padról a cuccaimat és így szólt hozzám:
-Nem most írjuk meg a házit.. Mit csináltál tegnap, hogy nem akkor írtad meg?
-Semmi közöd hozzá! Vedd fel a cuccaimat és hagyj békén..-Válaszoltam vissza neki. 
Majd mélyen a szemembe nézett, én meg egy kicsit megijedtem ettől. 
-Te mit képzelsz magadról? Hogy beszélsz te velem?
-Bocsánat..- Mondtam remegve és meghajoltam 90 fokos szögbe előtte.
-Én is így gondoltam!-Az arcomba nevetett és tovább ment.
Én felvettem a földről a cuccaimat, amit az előbb vert le. Tovább írtam volna a házimat, de épp akkor csöngettek be az első órára. Sóhajtottam egyet. Pár perc múlva jött is a tanár, és persze hogy az a osztálytársam beárult engem a hiányos házim miatt. Idegesen vittem ki a tanárnak az ellenörzőmet, hogy beírja a rossz jegyet. Majd kicsöngettek és persze utolsónak mentem ki az udvarra. Az a srác megint odajött hozzám:
-Te szegény srác! Most sírva rohansz haza anyucihoz, mert egyest kaptál?- Nevetett!
Nagyon ideges voltam, ha a szüleimet felhozták. Felpattantam és behúztam a srácnak egyet. Persze, a barátai próbáltak ellökni, de nem nagyon ment nekik. A srác is visszaütött párszor, nem hagyta magát. Az egyik tanár szedett szét minket.
-Fejezzétek be! Ez egy iskola! Ide azért jöttök mert tanulni szeretnétek, ha jól tudom! Menjetek fel az igazgatóiba, de azonnal!- A végére kicsit felemelte a hangját.
Felmentünk az igazgatóiba morcosan. Be is mentünk hamar.
-Üljetek le.-Szólt az igazgató.
Mi leültünk.
-Mi történt pontosan?-Nézett ránk nyomozó szemmekkel.
-Ez az állat nekem jött. Az okát se tudom!-Válaszolta ártatlanul az osztálytársam.
Mérges voltam még mindig, de nem mutattam ki. 
-Miért?-Kérdezte az igazgató közbe jegyzetelt.
-Mert bunkó. Véletlenül neki rúgtam egy követ.
-Előbb nem azt mondta hogy még az okát se tudja?-Gyanakodva kezdett már nézni.
-Ööö..ezt mondtam, de.. eszembe jutott.
-Megint én kérek bocsánatot, Baekhyun. Szólj az egyik barátodnak, hogy kísérjen el az orvosiba. 
-De hiszen nincs is barátja!-Mondta az osztálytársam.
-Neked meg szíved..Menj! És utána haza is mehetsz..
-Héj!- Akadt ki az osztálytársam, és nézte felháborodva ahogy felállok és lassan távozom az igazgatóiból. 
Elmentem az orvosiba egyedül. Az orvos kezelte a sebeimet. Hirtelen eszembe jutott egy borzalmas emlék. Megrezzentem.
-Jól vagy?-Kérdezte az orvos.
Én nem válaszoltam csak a földet néztem és fogtam a hasamat. 
-Én..Inkább hazamegyek..-Válaszoltam dadogva.
-Menj csak! És pihenj..
Majd hazamentem lassan, pedig gyorsan szoktam. Ez a nap is eltelt.



      ~Folytatás~

A múlt hibái 1.rész

A múlt hibái 1.rész 
Műfaj: Szerelmes, szomorú, családi
Főszereplők: Baekhyun( EXO) , Wendy( Red Velvet)



Baekhyun: Reggel felkeltem arra hogy az arcomra sütött a nap, mivel a redőny háromnegyedig volt csak leengedve. Utáltam a reggeleket. Mindent utáltam. Az estéket, a délelöttöket, a délutánokat, a hajnalokat, egyszerűen mindent. Minden napom ugyanolyan volt, vártam már egy kis változásra az életemben. Inkább próbáltam elterelni a figyelmemet arról hogy rosszul kezdődik minden napom és arra gondoltam hogy legalább 1 nappal kevesebbet kell éljek. Sajnos, kiskoromban eléggé rossz életem volt és ez nem változott. Tehát felkeltem az ágyamból és készültem az iskolába. Mikor már felöltöztem, a hajamat is jól megcsináltam, leültem reggelizni. Majd miután ez is meg volt, fogtam a cuccomat és elindultam a suliba lassan. Az egyetlen jó az életemben az volt hogy mindig kések az iskolából így reggel nem igazán tud bárki is bántani, bár a többi szünetben és néha órán is megkapom a bántásokat. Pont csöngetésre beértem és lepakoltam a cuccaimat és el is kezdödött az első óra. Ha tudok és akarok tanulni, tanulok is és szerzem a jó jegyeket viszont ez ritkán van. A legtöbbször órán könyökölök a padomon és nézek ki az ablakon. Ha meghallom hogy a tanárok a nevemet mondják rájuk nézek és úgy teszek pár percig mintha figyelnék de utána megint teszem a dolgom, és bámulok ki az ablakon. Mikor meghallom a kicsöngetést én vagyok az utolsó aki elhagyja a termet és megy szünetre. Legalább azzal is megspórolom azt az időt amikor nem bántanak. Most is így tettem, elhagytam a termet utolsónak és kimentem az udvarra. Leültem az egyik padra és néztem mindenfelé, de nem a diákokat néztem mivel tudom hogy ha rájuk nézek azonnal leordítanak hogy ne bámuljam őket. Véletlenül pár másodpercre ránéztem egy lányra aki rögtön felkapta erre a vízet és így szólt hozzám felemelt hangon:  
-Mit bámulsz? Nem is értem miért jársz ebbe az iskolába! Tűnj el, jobb lenne neked is meg nekünk is! Van pasim, szóval ha mégegyszer rám nézel szólok neki és megöl..
 Utána hátracsapta a haját és beképzelten elment a barátnőjével aki a csicskája volt a tudomásom szerint. Ilyen bántásokat szoktam kapni nap mint nap, de van ennél rosszabb is. Sokszor próbáltam beárulni őket a tanároknak vagy az igazgatónak de mindenki megfenyegett, szóval inkább nem tettem. Mikor az utolsó óráról is kicsöngettek szaladtam haza mint mindig. Eléggé lepukkadt és eldugott házba laktam egyedül ahol nem találhatnak meg azok akik bántanak. Mikor hazaértem ledobtam a táskámat és kiterültem a kanapéra. Igaz hogy alig csinálok valamit a suliba de mindig fáradtan megyek haza, mivel elég sok bántást kell elviseljek. Másnap reggel is úgyanazt csináltam mint elötte való nap, és azutáni napon is. Hétvégeken szoktam tanulni, mivel most szombat volt, tanultam. Majd tanulás után az udvaron napoztam. Majd a telefonom csörgése szakított félbe, felvettem a telefont és beleszóltam: 
-Igen? 
Senki se válaszolt, csak néha hallottam szipogásokat mintha valaki sírt volna vagy csak jól meg van fázva.
 -Ki az?
Szóltam bele megint de nem jött válasz most se. Majd sóhajtottam egyet és letettem. Örültem ha valaki hívott, még ha egy ismeretlen is de legalább akkor szóljon bele. Majd úgy tettem mintha ez a telefonhívás nem történt volna meg és pihentem tovább a napon és egy pillanatra be is csuktam a szemem. Hallgattam a madarak csicsergését, a szellőt és a napot meg éreztem a bőrömmel. Mély levegőket vettem mert így abban a hitben voltam hogy nem jutnak eszembe rossz emlékek, néha bevált néha nem, de most sem vált be. Kinyitottam a szemem és megcsíptem magam, mert legalább a fájásra gondolok nem az emlékeimre ami csupa rossz volt. Mikor besötétedett bementem a házba és elkezdtem vacsorát készíteni, amikor kész volt azt magamba is tömtem. Majd csináltam magamnak egy jó habos és forró pezsgőfürdőt a kádamba és abba jól meg is pihentem, ezután pedig lefeküdtem és hamar el is aludtam. Vasárnap reggel elmentem kocogni mert azért néha ezt is kell. Miközben kocogtam szembe jött velem egy lány akinek kiesett a kezéből a telefonja. Lehajoltam érte és odaadtam neki. Mikor a szemembe nézett és elvette a telefonját tőlem lefagytam és bámultam. Azok a szemek... Ez az illat... Ez a száj.. Ez a haj.. Annyira ismerös volt számomra hogy rögtön elkezdtem gondolkozni hogy honnan ismerem ezt a lányt. Majd kicsit félénken de minden bátorságomat összeszedve megkérdeztem tőle:  
-Ne haragudj, de.. Mi nem ismerjük egymást? Nagyon ismerösnek tűnsz!    
-Nem tudom.. Lehetséges hogy láttuk már egymást valahol de nem hiszem hogy ismerjük egymást.- válaszolta a lány. 
  -Oh!Akkor sajnálom..Menj csak tovább..Szia! 
   -Szia!És köszönöm..
A lány tovább ment és én csak néztem utána. Biztos voltam benne hogy valahonnan ismerem és fúrta a kiváncsiság az oldalamat.

Wendy: Mikor elmentem tőle messzire elkezdtek folyni a könnyeim. Tudom hogy ismertük egymást azzal a fiúval még hozzá nagyon is, de ezt nem szabad! Leültem egy padra és próbáltam megnyugodni. Nem szabad hogy ismerjen.. Nem szabad hogy újra találkozzunk..

Baekhyun: Majd tovább kocogtam! Végig az a lány járt az eszembe. Majd mikor alig kaptam levegőt a sok futástól, leültem egy padra és a kezemet a mellkasomhoz kaptam és mély levegőket vettem. Éreztem a szívem dobbanását is. Majd hirtelen minden elsötétült előttem és az utána történő dolgokra már nem is emlékszem.




                 /Folytatás/