A múlt hibái 4.rész

A múlt hibái 4.rész
Műfaja: Szerelmes, szomorú, családi
Főszereplők: Baekhyun( EXO) , Wendy( Red Velvet)


~23 évvel korábban~
Baekhyun: Reggel az eső ébresztett fel. Azt lehetett hallani, hogy az ablak párkányon kopogtatnak a nagy eső cseppek, meg az iskolás gyerekek sietnek az iskolába, vagy esetleg a felnőttek sietnek a munkába. Mikor felébredtem, felültem és nézegettem mindenfelé Wendy szobájában. Nem nagyon barátkoztam, így alig voltak barátaim, de még soha nem jártam más szobájában. Tetszett a látvány. Nagyon különbözött az én szobám és Wendy szobája, gondolom azért mert én fiú vagyok ő pedig lány. Mikor hallottam hogy valaki nyomja le az ajtó kilincsét, visszafeküdtem és úgy tettem mintha aludnék még. Wendy anyukája nyitott be. Betakarta Wendy-t, engem is betakart volna de én jól be voltam takarózva. Mikor kiment, megint felültem és sóhajtoztam. Jelenleg jól érzem magam, mivel valakik törődnek velem, de hiányoznak a szüleim és az otthonom. Haza akarok menni! Oda, ahol ott vannak a szüleim és nem az a nő. Oda, ahol reggel anya puszijára kelek és alszok el, ahol apa vicceit hallgathatom, még ha nem is értem az összeset. Oda, ahol ha sírok rögtön odarohannak hozzám és vigasztalnak ölelve. Sírni akartam, de azt már tudom, hogy az semmit sem old meg. Wendy felébredt és rám nézett a csillogó álmos szemeivel majd felült.
-Jó reggelt, Baekhyun!
-Jó reggelt!
-Jól aludtál?
-Igen. És te?
-Én is. Mikor keltél?
-Nem rég.. Anyukád már bent volt.
-Gondoltam. Minden reggel bejön és betakar..
Csak bólintottam mosolyogva. Nem bírtam tovább, sírva fakadtam. Wendy megölelt és nyugtatott.
-Minden rendben lesz.. Haza fognak menni a szüleid.
Hallgattam nyugtató szavait. Bárcsak, felnőtt lennék és eltudnék menni világgá. Nem akarok abban a világban élni, ahol a szüleim nincsenek itt. Majd Wendy anyukája bejött és így szólt:
-Jó reggelt! Baekhyun! Ne sírj! Érzem, hogy a szüleid jól vannak és hamarosan hazafognak menni..-Simogatta a hátam.
Kicsit megnyugodtam. Majd felöltöztünk, ettünk és még kicsit játszottunk. Majd Wendy anyukája elvitt engem haza kocsival.
-Vigyázz magadra! És még egyszer meg ne lássam, hogy egyedül kint vagy az utcán.
-Rendben! Köszönöm!-Meghajoltam, mivel apukám megtanította hogy ezt kell csinálni ha udvarias akarok lenni.
Majd bementem a házba, és Wendy anyukája elhajtott. Kicsit félénken és lassan mentem a házban, ellenőriztem hogy ki van itt. Mikor reccsent a padló nagyon megijedtem. A néni horkolását hallottam a szüleim szobájából. Bementem a szobámba és leültem a sarokba és sírtam. A lábaimra hajtottam a fejem és úgy sírtam. Több órán át ezt csináltam. Majd mikor már elfogytak a könnyeim bekapcsoltam a tv-t. A a néni berontott a szobámba és idegesnek látszott. Fa kanál volt a kezébe.
-Hol voltál?-Kérdezte ordítva.
Félve összekuporogtam és becsuktam a szemeimet. Elkezdett a fa kanállal ütni erősen. Nem tudtam mit tenni, hagytam magam és sírtam de halkan. A fa kanál is már eltört rajtam, de tovább ütött. Később kifáradt és még utoljára megütött a kezével és kiment. Véres volt a fejem, kezem, lábam és tiszta lila voltam mindenhol. Kinyitottam a szemem, de alig láttam valamit a könnyektől. Kisebb fa kanál darabok voltak a földön. Lefeküdtem a földre és összekuporogva aludtam el. Nap mint nap ez játszódott le, de már nem mentem el, nem csináltam semmit de megvert mindennap.
~Napjainkban~
Baekhyun: Épp iskola után sétáltam a parkban. Mindig hosszú ujjú volt rajtam, mivel még most is látszódik néhány sebem. Mikor felnéztem a földről, megpillantottam a lányt a padon, aki olyan ismerős nekem. Odamentem hozzá.
-Szia! Leülhetek ide?
-Szia! Persze.
Leültem mellé.
-Hogy vagy?-Próbáltam témát felhozni.
-Jól és te?
-Mondhatni jól. Mit csinálsz itt kint?
-Csak friss levegőre vágytam. Ez a kedvenc helyem.
-Egyedül? Egy ilyen szép lánynak nem kéne egyedül ülnie a padon.
-Köszönöm! Jelenleg egyedül szeretnék ülni. De viszont te itt maradhatsz.
-Miért? Így nem vagy egyedül.
-Tudom de.. Jól esik! Fura, tudom.. Egyedül szeretnék lenni de mégis jól esik ha valakivel beszélgetek.
-Tényleg fura! És az is fura, hogy.. Nekem is ez az egyik kedvenc helyem..
-Miért? Mesélj!
-2 éves korom óta eléggé rossz életem van. Egyedül sétáltam kint az utcán és ide jöttem, ebbe a parkba. Leestem a mászókáról és egy Wendy nevű lány segített nekem, meg az anyukája. Náluk aludhattam egy éjszakát. Ők jelentették nekem a világot, a szüleim után.
Wendy: Bekönnyeztem. Én is ezért szeretem ezt a helyet. Remélem, nem sejti hogy én vagyok az a Wendy.
-Mi a neved?-Kérdeztem.
-W.. Soohyun!-Furán viselkedett.
-W Soohyun?
-W a becenevem.. Nem tudom miért.. Neked?
-Baekhyun.
Wendy: Nem volt semmiféle becenevem, de én hülye majdnem kimondtam az igazi nevem. Majd mielőtt besötétedett volna, hazamentünk.




~Folytatás~