A múlt hibái 3.rész

A múlt hibái 3.rész

Műfaj: Szerelmes, szomorú, családi

Főszereplők: Baekhyun( EXO) , Wendy( Red Velvet)

~23 évvel korábban~

Baekhyun: 2 éves voltam. Arany életem volt mostanáig. Este volt, és én meg feküdtem a baba ágyon és felsírtam mert korgott a hasam. Egyre hangosabban bőgtem, senki se jött oda hozzám. Mikor már majdnem megfulladtam a könnyeimbe, abbahagytam a sírást és néztem a plafont. A plafonon szép matricák voltak, ha rájuk nézzek megnyugszom. Majd lassan elaludtam. Másnap reggel egész nap egyedül voltam itthon. Nem tudtam hogy hol vannak a szüleim, csak annyit tudtam hogy éhes, szomjas vagyok és mosdóznom is kéne. A legfontosabb az volt, hogy hiányoztak a szüleim. Már többször bepisiltem és bekaksiztam az ágyamba, és folyton csak sírtam. Olyan hangosan korgott a hasam, hogy szerintem már Amerikába is elhallatszott. Eltelt még 1 nap ugyanígy. Amikor hallottam hogy nyitódik a bejárati ajtó, felcsillant a szemem. Boldog voltam, hogy végre hazajöttek a szüleim. De mikor megláttam hogy valójában ki is jött be az ajtón, megállt a szívem egy pillanatra és megint sírtam. Egy ismeretlen néni jött be, aki nem tetszett nekem első látásra. Odajött hozzám lassan és gonoszan nézett rám. Mikor megcsapta az orrát a bűz, ami miattam volt, elfordult és befogta az orrát. Majd nagyon büdös női parfümöt fújt rám és az ágyamra. Majd undorodva megfogott és megfürdetett, az ágyat meg kirakta az utcára. Tudom, hogy büdös volt az ágy, de azt ki lehetett mosni, nem kell még attól kidobni. Megetetett és megitatott. Majd ezt mondta:

-Őszintén sajnálom magamat, hogy veled kell legyek, ahelyett hogy masszázs- ra mennék. Utálom a gyerekeket! Biztosíthatlak, nem leszel örökké velem hála jó istennek. Egyedül leszel, az utcán. -Majd gonoszan felnevetett.

Nem nagyon figyeltem arra amit mond, és nem is értettem belőle mindent, de inkább a gonosz nevetésétől ijedtem meg. Felsírtam. Ő befogta a fülét és megütött majd a nappaliba tvzett. Csak halkan sírtam tovább. A szüleimet akartam! Mi történt velük? Miért kell ezzel a nővel lennem? Mit csináljak most? Mikor megy már el? Ezek a kérdések ismétlődtek a fejemben. Igaz, már nem vagyok éhes se szomjas és már mosdóba is voltam, de sokkal jobb volt mielőtt ez a nő idejött. Órákon át a székemen ültem, könyökölve az asztalon és bámultam kifelé az ablakon. Lehet, hogy ezért szoktam mindig ezt csinálni a suliban. Majd este az a nő végre felállt a kanapénkról és vacsorát csinált, de csak magának. Majd leakartam szállni a székemről, de mivel még csak 2 éves vagyok ezért nem nagyon bírtam, így leestem a székről. Sírni akartam, de már az se ment ez a nő miatt. Majd felálltam és a szobámba mentem. Mikor beléptem a szobámba, eszembe jutott hogy már ágyam sincsen. A nő odajött, felemelt engem és a kanapéra fektetett.
-Itt fogsz aludni.. Enyém a szüleid ágya!-Megint gonoszan nevetett, majd bement a szüleim szobájába.
Még a földön is jobban lehetett aludni, nem akartam azon a kanapén aludni ahol órákig ült az a nő. Legurultam direkt a kanapéról és inkább a földön aludtam el.
~Reggel lett~
Baekhyun: Reggel korán ébredtem fel. Felvettem a cipőimet, a kabátomat és elmentem itthonról egyedül. Sokan néztek engem, hogy mit keress egy 2 éves kisfiú egyedül az utcán. Én se akartam egyedül kint lenni de jobb volt mint azzal a nővel egy házban. A házunkhoz közel volt egy park, ahova majdnem mindennap levitt az anyukám. Odataláltam egyedül és játszottam. Leestem a mászókáról ami jó magas volt és sírni kezdtem. Egy kicsit nagyobb kislány odajött hozzám és felsegített.
-Ne sírj! Gyere.. Ott az anyukám, ő segít!-Mutatott az anyukája irányába, majd odamentünk.
-Anya! Ez a kisfiú megsérült! Leesett a mászókáról.-Mondta az anyukájának.
-Oh! Hol vannak a szüleid?-Kérdezte tőlem az anyja.
Én nem válaszoltam csak sírtam és fogtam a térdeimet amit az előbb ütöttem meg. Az anyukája maga mellé ültetett a padon és megmosta a sebeimet egy üveg vízzel majd leragasztotta sebtapasszal.
-Köszönöm!-Mosolyogtam közbe!
-Nincs mit! Vigyázz magadra! De.. hol vannak a szüleid?
-Én se tudom..-A hangulatom szomorúra változott.
-Mi az hogy nem tudod? Egyedül jöttél ide?-Csatlakozott be a beszélgetésbe már a kislány is.
-Igen. Napok óta nem jöttek haza.-Sírni kezdtem!
A kislány megölelt és nyugtatott. Boldogan játszottunk. Most először voltam igazán boldog a rémes pár nap után.
-Mi a neved?-Kérdezte a kislány tőlem.
-Baekhyun. Neked?
-Wendy!
Egész délután játszottunk. Már kezdett sötétedni.
-Ideje hazamenni, Wendy.. Neked is Baekhyun. Hazakísérjünk?
-Nem akarok hazamenni! Egy gonosz néni van a házunkban.. A szüleim meg sehol..
-Anya! Hagyj jöjjön haza velünk!
-Ezt nem lehet, kicsim.. Lehet a szüleid csak dolgoznak és hamarosan haza mennek. Nem lenne jó ha úgy mennének haza, hogy te nem vagy ott.
-Kérem! Holnap hazamegyek..-Könyörögtem az anyukájának.
-Legyen!
Átmentem hozzájuk. Ott is aludtam. Wendyvel aludtam egy szobába.
~Napjainkban~
Baekhyun: Este felriadtam. Eszembe jutott, hogy honnan ismerem azt a lányt! Boldog voltam! Utána pedig eszembe jutott az, hogy hogy fogom megtalálni azt a lányt? Nagy nehezen visszaaludtam.



~Folytatás~