A múlt hibái 1.rész

A múlt hibái 1.rész 
Műfaj: Szerelmes, szomorú, családi
Főszereplők: Baekhyun( EXO) , Wendy( Red Velvet)



Baekhyun: Reggel felkeltem arra hogy az arcomra sütött a nap, mivel a redőny háromnegyedig volt csak leengedve. Utáltam a reggeleket. Mindent utáltam. Az estéket, a délelöttöket, a délutánokat, a hajnalokat, egyszerűen mindent. Minden napom ugyanolyan volt, vártam már egy kis változásra az életemben. Inkább próbáltam elterelni a figyelmemet arról hogy rosszul kezdődik minden napom és arra gondoltam hogy legalább 1 nappal kevesebbet kell éljek. Sajnos, kiskoromban eléggé rossz életem volt és ez nem változott. Tehát felkeltem az ágyamból és készültem az iskolába. Mikor már felöltöztem, a hajamat is jól megcsináltam, leültem reggelizni. Majd miután ez is meg volt, fogtam a cuccomat és elindultam a suliba lassan. Az egyetlen jó az életemben az volt hogy mindig kések az iskolából így reggel nem igazán tud bárki is bántani, bár a többi szünetben és néha órán is megkapom a bántásokat. Pont csöngetésre beértem és lepakoltam a cuccaimat és el is kezdödött az első óra. Ha tudok és akarok tanulni, tanulok is és szerzem a jó jegyeket viszont ez ritkán van. A legtöbbször órán könyökölök a padomon és nézek ki az ablakon. Ha meghallom hogy a tanárok a nevemet mondják rájuk nézek és úgy teszek pár percig mintha figyelnék de utána megint teszem a dolgom, és bámulok ki az ablakon. Mikor meghallom a kicsöngetést én vagyok az utolsó aki elhagyja a termet és megy szünetre. Legalább azzal is megspórolom azt az időt amikor nem bántanak. Most is így tettem, elhagytam a termet utolsónak és kimentem az udvarra. Leültem az egyik padra és néztem mindenfelé, de nem a diákokat néztem mivel tudom hogy ha rájuk nézek azonnal leordítanak hogy ne bámuljam őket. Véletlenül pár másodpercre ránéztem egy lányra aki rögtön felkapta erre a vízet és így szólt hozzám felemelt hangon:  
-Mit bámulsz? Nem is értem miért jársz ebbe az iskolába! Tűnj el, jobb lenne neked is meg nekünk is! Van pasim, szóval ha mégegyszer rám nézel szólok neki és megöl..
 Utána hátracsapta a haját és beképzelten elment a barátnőjével aki a csicskája volt a tudomásom szerint. Ilyen bántásokat szoktam kapni nap mint nap, de van ennél rosszabb is. Sokszor próbáltam beárulni őket a tanároknak vagy az igazgatónak de mindenki megfenyegett, szóval inkább nem tettem. Mikor az utolsó óráról is kicsöngettek szaladtam haza mint mindig. Eléggé lepukkadt és eldugott házba laktam egyedül ahol nem találhatnak meg azok akik bántanak. Mikor hazaértem ledobtam a táskámat és kiterültem a kanapéra. Igaz hogy alig csinálok valamit a suliba de mindig fáradtan megyek haza, mivel elég sok bántást kell elviseljek. Másnap reggel is úgyanazt csináltam mint elötte való nap, és azutáni napon is. Hétvégeken szoktam tanulni, mivel most szombat volt, tanultam. Majd tanulás után az udvaron napoztam. Majd a telefonom csörgése szakított félbe, felvettem a telefont és beleszóltam: 
-Igen? 
Senki se válaszolt, csak néha hallottam szipogásokat mintha valaki sírt volna vagy csak jól meg van fázva.
 -Ki az?
Szóltam bele megint de nem jött válasz most se. Majd sóhajtottam egyet és letettem. Örültem ha valaki hívott, még ha egy ismeretlen is de legalább akkor szóljon bele. Majd úgy tettem mintha ez a telefonhívás nem történt volna meg és pihentem tovább a napon és egy pillanatra be is csuktam a szemem. Hallgattam a madarak csicsergését, a szellőt és a napot meg éreztem a bőrömmel. Mély levegőket vettem mert így abban a hitben voltam hogy nem jutnak eszembe rossz emlékek, néha bevált néha nem, de most sem vált be. Kinyitottam a szemem és megcsíptem magam, mert legalább a fájásra gondolok nem az emlékeimre ami csupa rossz volt. Mikor besötétedett bementem a házba és elkezdtem vacsorát készíteni, amikor kész volt azt magamba is tömtem. Majd csináltam magamnak egy jó habos és forró pezsgőfürdőt a kádamba és abba jól meg is pihentem, ezután pedig lefeküdtem és hamar el is aludtam. Vasárnap reggel elmentem kocogni mert azért néha ezt is kell. Miközben kocogtam szembe jött velem egy lány akinek kiesett a kezéből a telefonja. Lehajoltam érte és odaadtam neki. Mikor a szemembe nézett és elvette a telefonját tőlem lefagytam és bámultam. Azok a szemek... Ez az illat... Ez a száj.. Ez a haj.. Annyira ismerös volt számomra hogy rögtön elkezdtem gondolkozni hogy honnan ismerem ezt a lányt. Majd kicsit félénken de minden bátorságomat összeszedve megkérdeztem tőle:  
-Ne haragudj, de.. Mi nem ismerjük egymást? Nagyon ismerösnek tűnsz!    
-Nem tudom.. Lehetséges hogy láttuk már egymást valahol de nem hiszem hogy ismerjük egymást.- válaszolta a lány. 
  -Oh!Akkor sajnálom..Menj csak tovább..Szia! 
   -Szia!És köszönöm..
A lány tovább ment és én csak néztem utána. Biztos voltam benne hogy valahonnan ismerem és fúrta a kiváncsiság az oldalamat.

Wendy: Mikor elmentem tőle messzire elkezdtek folyni a könnyeim. Tudom hogy ismertük egymást azzal a fiúval még hozzá nagyon is, de ezt nem szabad! Leültem egy padra és próbáltam megnyugodni. Nem szabad hogy ismerjen.. Nem szabad hogy újra találkozzunk..

Baekhyun: Majd tovább kocogtam! Végig az a lány járt az eszembe. Majd mikor alig kaptam levegőt a sok futástól, leültem egy padra és a kezemet a mellkasomhoz kaptam és mély levegőket vettem. Éreztem a szívem dobbanását is. Majd hirtelen minden elsötétült előttem és az utána történő dolgokra már nem is emlékszem.




                 /Folytatás/